Rostás - Farkas György honlapja
Dr. Papp János
Elveszett álmok - Ajánlás Rostás - Farkas György könyvéhez
Az „Elveszett álmok”-okat – Rostás – Farkas György legújabb kötetét a kezembe véve, sorait olvasva arra gondolok, hogy mi közös ezekben a történetekben? Milyen tanulságai vannak az olvasó számára? Vagyis, miért érdemes elolvasni az egymás után sorakozó elbeszéléseket, gondolatfüzéreket?
Egyik ok bizonyosan, hogy Rostás- Farkas György írta. A másik, hogy benne Emberek (nagy E-vel) sorsa jelenik meg. A harmadik meg, az összes többi ok, hogy a sorsok mögött tanulságok, életbölcsességek villannak fel, az értő fülek pedig az egész életünket mozgató „szeretetfényt” is felismerhetik.
A szerző egész munkásságát végig kíséri a szeretet, mint az emberi lét alappillére „.. ha már embernek születtünk …”. „Az ember legnemesebb földi küldetése a szeretet.” – írja a költő; mert nem kell ahhoz módosnak lenni, hogy tisztelve szeressük a másikat. Mondhatnánk erre sok mindent… De ha elolvassuk ezeket a vegyes műfajú írásokat, akkor rájöhetünk, hogy a szeretet éltetőerőnek bizonyult a kötetben szereplők mindegyikénél.
A szegénysorból érkező író, mint sokmás cigány családból származó embertársunk a szegénységben az egymáshoz tartozást, az összetartozást hívta segítségül a túléléshez. Az alföldi (Békés megyei) paraszti térben élő cigány családok szerves gazdasági és társadalmi közösséget alkottak. Mindenki tudta a másikról, hogy ki, kicsoda. Nem akart senki másnak látszani. Pedig az is konok, kemény világ volt, ahol könnyen eleshetett az ember, ha egyedül maradt volna, de nem maradt. Segítették egymást. Együtt éltek jóban-rosszban. Megtalálták a sanyarú mindennapokban is az egymásra figyelés módját, és idejét. Esténként „nagy tüzeket raktak, énekkel, tánccal és mesékkel varázsoltak szépséget, feledtették a mindennapok nehézségeit. Ilyenkor elregélték őseik történeteit, így hagyományozódtak tovább a paramichák, az igaz mesék.”.
Igen, igaz meséket, a verbális hagyományápolás legelterjedtebb formáját használták fel őseik történelmének, hőseik történetének elmeséléséhez. Így adták át a tudást. Mert ebben a befogadó műfajban otthon érzi magát gyerek és felnőtt egyaránt. Fogékonyak vagyunk az érdekes elbeszélésekre, amikben megélt élettapasztalatok, tanulságok jelennek meg. Ez a kötet is ilyen.
Rostás – Farkas György is mesél nekünk, mint ahogy neki mesélt az édesapja, vagy, ahogy ő olvasta fel édesanyjának Petőfi verseit, vagy, ahogy mesél gyerekeinek, unokáinak, és az olvasóknak. Arra ösztökél minket, hogy figyeljünk rá, mert ezek a „mesék” utat mutathatnak a mai gondok megoldásában.
Kell, hogy az embernek legyenek álmai, vágyai – mondja a szerző. Tehát legyen célunk! Akarjunk jobbak lenni! Higgyünk a változás erejében, higgyünk magunkban! „Ha az ember valamit nagyon akar, - ez már csak így van, - az beteljesül, valóra válik.”
Céljaink keresése közben, de még inkább célba érkezésünk után sem feledhetjük el származásunkat, felmenőinket. „Nem lehetünk hűtlenek, a mi ősi örökségünkhöz, a szeretet kultúrájához”. „Gyökereinkbe kapaszkodva kell élnünk!” – vallja a szerző.
Befejezésül: a tanulságok, amiért érdemes elolvasni ezt a kötetet készen áll arra, hogy a tisztelt olvasó kihámozza belőle a számára hasznosat, érdekeset.
A szerző szavaival ajánlom e kötetet szíves figyelmükbe: Mangav tume hatyaren jekh, kamen jekhavres! = Kérlek benneteket, értsetek egyet, szeressétek egymást!
Gregor Papucek
Rostás Farkas György
Mottó:
„Engem oly sokszor
megöltek már,
hogy néha szinte szégyellem,
hogy élek.”
Már vagy harminc éve ismerem. Szívembe lopta magát a nemzetiségi alkotók első találkozóján, amely 1997. szeptember 27-28.-án került megrendezésre a Budapesten élő bolgárok Kultúrházában. Imponált nekem a maga bátor és okos fellépésével, amelyben az Indiától a mai Hazáig cím alatt bemutatta nekünk Európa-szerte szétszórt, csak a mi kontinensünkön több mint tízmilliós népének történelmi sorsát.
Jól ismerem úgy is, mint a Budapesti Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét, hiszen egy épületben dolgozunk. És bárhol is találkozunk, messziről köszön nekem. Rostás Farkas György cigány politikus, újságíró és költő. Öntudatos, a maga cigány identitását tudatosan vállaló költő, aki él és hal a sajátjaival, de mindenekelőtt harcol a jogaikért, kultúrájuk megőrzéséért. Politikusként határozott beszédeivel, újságíróként cikkek sokaságával, költőként pedig – mélyen átélt, ha kell kritikus, harcos és megalkuvás nélküli költészetével.
Anyanyelve a cigány, annak is a világon legelterjedtebb változata, az ún. lovári-cigány nyelv, valószínűleg a cigányok alapnyelve. Cigány nyelven és magyar nyelven is ír, tehát kétnyelvű. Műfordítással is foglalkozik. Eddig a következő versgyűjteményeit adta ki: Megváltásért (som), 1989; Aranyhídon, 1994; Tiétek a szívem (Tumaroj muro jilo), gyerekversek, 1991; valamint A békesség zarándokai, 1998. Műfordításai: Maladyipe – Találkozás, 1993; A kis herceg - O cino krajoro, (Saint Exupéry művének fordítása cigány nyelvre) 1994. Továbbá megjelentek: Cigány-magyar, magyar-cigány szótár, A cigányok története, Ősi cigány mesterségek és foglalkozások, Apám meséi I., Cigány-magyar képes olvasókönyv, stb. Tervezi egy újabb verseskötet kiadását Gyémánt-anyanyelvünk címmel, egy további mesegyűjtemény kiadását A süni esetei címmel, és egy Ábécés olvasókönyv c. tankönyv kiadását a gyerekek számára.
Nemrég találkoztunk az utcán és beszélgetés közben megemlítettem, hogy nagyon tudnék örülni a legújabb verseskötetének. Azon nyomban elkísért az autójához, kivett belőle egy könyvet és a következő gyönyörű ajánlást írt bele: „Ajánlom Gregor Papučeknek, a testvéremnek, soha el nem múló szeretettel. Együtt a közös úton.” Egy rá jellemző gesztus volt ez. Ilyen ember Ő. ...
Dr. Papp János
„A hit követe vagyok…”
(Rostás-Farkas György)
Pharo-j adyes po chacho amal te rakhel. O Rostás-Farkas György sakonengo amal si, kon kamel le manushen thaj o trajo. Ande lesko iskiripe pa kadaleste shuvel patyalipe. Andel dyesa najisarde les leske amala pe lesko rakhadyimasko dyes. O iskiritori, kon zh-adyes o legmajbaro-j romano ikono ande kado bersh shovvardesh thaj panzh bershengo-j. Trajisar zha-atunchi zhi-kana luma-j e luma!
Rostás-Farkas György költő, író, műfordító 65 éves. Tiszteletére a Kethano Drom – Közös Út Baráti Kör zenés irodalmi estet szervezett a Magyar Írószövetség Bajza utcai székházában. Itt dolgozik a költő negyven éve. Hosszú idő ez egy ember életében, különösen hosszú egy olyan ember életében, aki messziről jött. Többszörösen messziről a szó igazi és átvitt értelmében is.
Rostás-Farkas György Békés megyében, Újkígyóson született 1949-ben cigány szülők sokadik gyermekeként. Innen jött a fővárosba tizenkilenc évesen dolgozni, tanulni. Tudásvágya űzte hajtotta az olvasás, az irodalom féle, József Attila „karjaiba”. Valósággal falta a verseit, miközben maga is írt. Témáit a cigányság életéből, a saját életéből merítette, s teszi ezt a mai napig. Munkássága szerteágazó: néprajzi, nyelvészeti, tudományos ihletésű éppúgy megtalálható alkotásai között, mint verses kötetei, műfordításai. Közös jellemzőjük az elkötelezettség a cigány identitás, a cigány nyelv és kultúra iránt.
Életfelfogása a szeretetre épül. Nem tart számon ellenségeket csak barátokat. Ő is mindenki barátja, sőt a hozzáfordulóknak testvére. Így ír erről egy helyen; „Testvérnek jöttem közétek.” És aki ismeri, az tudja, hogy nemcsak mondja, hanem így is gondolja. Nincs olyan ember a környezetében, aki ha hozzáfordult gondjaival, annak ne segített volna, ha tudott, ha lehetett.
Hála és szeretet veszi körül. Barátai számosak. Tudatosan gyűjti őket, talán helyesebben vonzza őket. Lágy hangja, megnyerő stílusa elragadja hallgatóságát. Országjárásai során elment a leglepukkantabb falvak művelődési házaiba irodalmi esteket tartani. És a nem verses kötetek lapozgatásától megkérgesedett tenyerű hallgatósága keblére ölelve, ámulva hallgatta. A költő mindenhová elment, ha meghívták. Ingyen, a saját költségén, mert neki küldetése van. Népét szolgálni, ősöktől kapott cigány örökségét továbbvinni. Hirdetni a szeretet mindenhol.
Kettős identitású ember: magyar meg cigány nem az egyik is, meg a másik is, hanem együtt, s egyszerre. Összefonódás, hirdeti az általa alapított Kethano Drom (folyóirat és baráti kör), nem létezünk egymás nélkül, de létezünk egymással, összefonódva, összetartva. Elfogadva, befogadva egy hazában. „..ősi szenvedésektől csipkézett ország nékem a hazám, Magyarország…”, ahol a hit és a remény összefonódva gyökerezett meg Rostás-Farkas György szívében, lelkében.
A tiszteletére rendezett irodalmi est a költő művein keresztül próbálta bemutatni életfelfogását. A szervezők nevében csak remélni tudjuk, hogy sikerült alkotásai színes palettájáról összeválogatni érzés és gondolatvilágát tükröző műveket. Az élet szeretetéről, a kortársak tiszteletéről Rostás-Farkas György művein keresztül tesz tanúbizonyságot, ami örömteli élményként sugárzott a meghívottak szívéig, lelkéig.
Barátai énekkel, erre az alkalomra írt saját versekkel köszöntötték a költőt születésnapján. Fellépett többek mellett Kocsis Csaba énekkel, Bai Károly versmondással, Szentandrássy Csaba és Pató Selam saját verssel. Az est folyamán szem nem maradt szárazon, a szívből jövő jókívánságok könnyeket csaltak Rostás-Farkas György szemébe is.
Örülünk, ha örömöt szerezhettünk Neked, Gyuri bácsi. Az Isten éltessen még sokáig, hogy testvérünk lehess, hogy érezhessük szeretetedet!
O Del te del tuke but zor thaj sastyipe, lungo trajo!
T’aves baxtalo, Phrala!
Budapest, 2014. február 28.
Tyo primindo phral: o János
Gyurkovics Tibor:
Rostás - Farkas Györgynek
Cigány-versek
Szeretem a cigányokat. Égig érő hegedűiket, boldog hetvenkedésüket, nyomorúságos nagy álmaikat. Azt sem tudom, honnan szeretem őket, de szeretem.
Így ezt a költőt, Rostás- Farkas Györgyöt is. Nagyralátó és szorongó emberhatalmát, cigányhatalmát, mese-szájú csuklását a temető sarkában, anyja sírjánál, apja ezüst hajú kékes bölcsességét, ahogy levett kalappal várja fia születését, a nyársra tűzött húsok nomád illatát.
Horizontba vesző útjait, megsértett öntudatát, kudarc-hamuk alól kivillanó férfi-tüzét, galamb-lelkű álmait, újkígyósi szekereinek a nyikorgását, a Sisák-sarok és az Öreg utca düledező házsorait.
Vadlovak sörényének lobogását, denevér-szárnyú estjét, fogai közt sziszegő amputált jajait, nyitott ingű felnőttkorát, mezítlábas gyermekkorát...
"Hullok szavak bársonyára
hullok népem imádatára..."
Szeretem ezt a cigánysorsot. A sose-belenyugvót, mindig álmodót és fölívelőt. Nem hiszek a másságban - városi ficsúrok találják ki maguk andalítására. A cigány - cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van. Ezek a versek. Ez Rostás- Farkas György.
Nem folklór, nemcsak tanítói hév, hanem öntörvényű Péli Hilda meséi vannak, Ruva- Farkas Pál indulatai - a többi, ahogy a Biblia mondja: hozzáadatik nektek.
Persze, a mi emberi segedelmünkkel, meg azoknak az örök cigány-anyáknak az égig érő sóhajaival, akik dajkálták ezeket a szomorú, de sose-nyugvó férfiakat, mint Rostás- Farkas György és társai, a kubikolókat éppúgy, mint a meseköltőket, idehazai fekete tekintetű magyarokat.
Dr. Ranner Gizella
Akinek kezéből senki nem üthette ki a remény-fáklyát
“reményemet magam táplálom, nem hagyom magam bekeríteni
sem gyújtom meg a félelem fáklyáját mert én itthon vagyok” (Itthon vagyok)
Rostás-Farkas György költészetéből számos szomorú, küzdelmes és reménytelen hangú versből idézhetnék.Én még is az itthon vagyokból választottam, a Mindenségbe zárva kötetből.
Nem is előszót írok, hanem csak föltoluló gondolatokat vetek papírra.
Ismertségünk a költővel több évtizedes. “nem hagyom magam (bekeríteni) nem gyújtom meg a félelem fáklyáját)” szívű, jellemű fiatalembert ismertem meg benne. 19 évesen jött föl Újkígyósról a fővárosba, ötvenkét forinttal a zsebében. Ha evett, hát evett, ha nem, nem. De tanulni akart, ismerkedni a “világgal”, hisz Budapest Újkígyósról de még Békéscsabáról nézve is a “nagyvilág” volt.
Édesanyja, Lakatos Mária mindent megtett azért, hogy gyermekei tanuljanak, tanulhassanak, hogy mindig legyen majd cipő a lábukon, rendes ruha és meleg kabát a testükön. Betegen is fölkelt, és elment dolgozni, mosni, takarítani, dolgozni bármit, hogy 11 szeretett “egyszülöttje” ehessen, s még füzetre, könyvre is jusson. Le is hunyta a szemét 58 évesen örökre. Apjuk, rokonságuk nagy mesélő volt. Ezekből két kötetnyit Rostás-Farkas György Apám meséi címen közzé is tett. Ebbe a kötetbe még benne rekedt apjától, rokonaitól hallott tőlük átörökített történeteket írt meg. A hagyománymentés, az anyanyelvvédelem, a cigányság ön azonosság tudatának erősítése, egységének megteremtése ugyanakkor ronda testvéreinek tanulása, munkálkodása, interprációja a magyarsághoz, álma, vágya, lankadatlan törekvése.
(mitagadás van ebben némi naivitás is)
A hajdani 19 éves fiatalember Pesterzsébeten ragadt meg, s könyv- és irodalomszerető előéletéhez megtalálta az utat Csilihez, az erzsébeti híres- nevezetes művelődési otthonhoz, ahol irodalmi esteket rendezett a munkálkodása révén, egyre gyarapodó közönségnek. Jó humorú, barátságos házigazdaként mágnesként vonzotta, sokszorozta a közönséget. Kiváló előadókat hívott meg. Aztán sorra látogatta a munkásszállókat, a fekete vonatok közönségét, derűt, örömöt, hitet keltett bennük. Sőt, a börtönökbe is ellátogatott, mint egy misszionárius, mint egy börtönpasztorációs lelkipásztor.
Akkoriban én a hetenként egymillióötvenezer példányban megjelenő népszerű képes hetilapnál dolgoztam, s módomban volt szerzőket fogadni, anyagiakat elbírálni, közlésre elfogadni. Rostás-Farkas Györgyöt, Rácz Lajos (Lala), azóta elhunyt költő, újságíró hozta be. (Lalát a sors már anyja méhében megrabolta, egy vesével született és élt korai haláláig.)
Mindig örültem, ha lapunknál új tehetségek jelentkeztek, s közéleti lehetpőséget adhattunk nekik. Örültem a fiatalember jelentkezésének is. Nem volt panasza ránk, műveit legalább egymillió ember ismerhette meg gyakorta.
Nem állt tőle távola néprajz, a nyelvművelés sem. Meglepetésemre egyszer szülőfalum (azóta város) Kecel kolompár cigányainak nyelvjárását elemezte és hasonlította össze a lovárival, az őshazából, Indiából hozott, a legtöbb óind elemet tartalmazó nyelvjárással egy tanulmányban.
A tanulmány a Néprajzi Intézet pályázatán különdíjat nyert. Én is büszke voltam rá.
Könyvet könyv, versek, tanulmánykötetek követtek. Megalapította a Cigány Tudományos és Művészeti Társaságot, mely a TIT tagszervezete lett, lélekszakadásig tartotta országszerte, s a határon kívül az előadásokat.
Hídként romák és magyarok között lapot alapított, a Közös Út – Kethano Dromot, nemzetközi tudományos konferenciákat rendezett, melyeken hazai és külföldi tudósok tartottak előadásokat. Ezek anyaga tanulmánykötetekben és a Kethano Dromban maradt fenn. Figyelemmel kísérhette a törekvő, erős akaratú fiatalember munkásságát, s láthatta, hogyan nő értékes, komoly emberekből kedves baráti köre a fővárosban, vidéken és külföldön is.
Nélkülük talán soha nem lehettem volna azzá, amivé lettem – mondja – de nem egészen így van. Nem adta meg magát soha. Bár kétségtelen, hogy a sok baráti szó és biztatás erősítette. Antall József néhai miniszterelnök is nagyon kedvelte, Szabad György történész, volt házelnökre is mindig számíthatott. Siklósi Norbert, a Pallasz Lapkiadó igazgatója elősegítte, hogy necsak szabadúszó újságíró legyen.
Fodor Andrással, Somogy megye költőjével végig barangolták az országot, irodalmi esteket tartván. Mezei András, Gyurkovics Tibor, Tandori Dezső és sokan mások magyar költőként tartották számon. Béres Ilona és Bánffy György előadóestjeinek hűséges művészei.
A Társaság előbb hajtott fejet a holokauszt roma és nem roma áldozataiért, mint bárki más. A résztvevők 14 nyelven fogadták meg a kegyeleti napon, hogy hazájukban mindent megtesznek, hogy ilyen szörnyűségek ne történhessenek meg soha többé. Kertész Imre Sorstalanság című Nobel-díjas művét is ezért fordította le romanira
Azt mondják sokan, a hála ritka madár. Ez nem érvényes Rostás-Farkas Györgyre. Elzarándokoltak József főherceg hajdanvolt otthonába, minden évben megkoszorúzzák az alcsúti kápolnában a kriptát, s a várbéli családi kriptát, s nem felejtik el mit tett a legmagyarabb Habsburg a cigányságért.
Lakásokat épített, munkát adott nekik, fölépítette a cigány gyermekek első európai iskoláját, cigány-magyar szótárt készített, sorolható még mi mindent tett. A főherceg utódai nem ritka vendégek a költő szervezte nemzetközi konferenciákon. Megalapították a Palatinus Alapítványt, hogy rendbehozathassák a hajdani kastélynak legalább a főhomlokzatát, s az arborétumot, megnyitva azt a közönség előtt is. Rostás-Farkas György ebben is hű segítőtársuk.
Legjobban persze az övéi közt érzi magát, de a nem cigányok közt is otthon van, hisz egy hazában él velük, s utunk közös.Ő pedig egyszerre cigány és egyszerre magyar.
Életműve gazdag, s remélhetően még sok teendő vár rá, és sok mű születik még tollán.
Vele és általa mindannyian gazdagabbak vagyunk.
**
(Dr. Ranner Gizella jogász végzettségű újságíró volt, a 70-es években a Nők Lapja főszerkesztő-helyettese, aki mindig közölte a tehetséges fiatal cigány költők, írók munkáit.
Többüket, mint Szécsi Magdát, Rácz Lajost és Rostás Farkas Györgyöt is ő közölte először, méghozzá címlapon)
TANDORI DEZSŐ
Szót kér Rostás-Farkas György
Nem lehet összehasonlítósdit játszani: „Ki tud többet”, költőként, annyi azonban már e néhány versének olvastán is bizonyos, hogy Rostás-Farkas György sokat tud. Mármost a tudás a versben csak anynyiban
számít, amennyit érvényesen – ahogy a sportban is vannak például érvénytelen dobások – megvalósítnak belőle.
Rostás-Farkas György máris erős, érvényes költészettel rendelkezik, még ha nyomban hozzá is kell tennem, hogy nekem abból az anyagból, melyet az itt lelhető összeállítás céljából megválogattam, ezek a versei messze a legjobban tetszettek. Ám ezeknek azután csaknem valamennyi eleme igen-igen tetszett! Azért nem mondom, hogy „minden mozzanatunk”, mert stílus dolgában egy darabig túl hevesen is változgathat a költő, és Rostás-Farkas György is nyilván határozni fog, dönteni egészen mélyen, ahol lényeges közlendőit hordozza, forgatja, izzítja – s ezek hordozzák, ezek forgatják meg, ezek hevítik őt –, határozni fog, milyen utat követ. Azt hiszem, jelentős költővé kell válnia, ha csak önmagára hallgat.
Ezt úgy értem: ne törődjék a művészet kész szépségeivel, ha verset ír; írja, amit gondol, ahogyan gondolja, tagolja, ahogy a legjobbnak véli – vers lesz az, megvan neki ahhoz az egészen különös, jó adománya. Erre ügyelnie kell, és rá is erősen, jól kell figyelni. Igaz szeretetemet küldöm neki, olvasói örömmel.
Báthory János
Rostás-Farkas György 60 éves
Kedves Öcsém!
Engedd meg, hogy legalább egyszer így szólítsalak. Ugyanabban az évben születtünk, mindketten nagycsaládban, utolsó előtti gyerekként.
Én megelőztelek egy hónappal, ezért vagy az öcsém. Visszatekintve úgy érzem, hogy gyermekkorunk óta ismerjük egymást, pedig „csak” 1976-ban vagy 77-ben találkoztunk először. De legyünk optimisták,
és ne azt mondjuk, hogy fél életünket leéltük úgy, hogy nem is tudtunk egymásról, hanem azt, hogy fél életünket egymás barátságában, megbecsülésében éltük le.
Számomra ez különösen értékes barátság, mert nemcsak az idő próbáját állta ki, hanem bírta azokat a terheléseket is amelyeken sok barátság futott már zátonyra. Helyzetünk, sorsunk majdnem mindenben
ellentétes egymással. Te szabad lélek, művész, költő vagy, én a hivatalnokság félig-meddig önként vállalt rabságában töltöttem el az életem javát.
Te álmodhattál, nekem azt kellett megmagyaráznom, hogy azt úgy és akkor miért nem lehet megvalósítani. Szerencsére volt, amikor segíthettem, de sokszor kellett nemet is mondanom. Hány cigány „barátom” átkozott ezért! Te nem, mert megérezted, hogy értelek, és tudtad, hogy ha tudok, segítek.
Emlékszem az első találkozásunkra. Valamilyen nyári nyelvművelő, identitás-erősítő programhoz tervét
kezdted el mondani. Csak az idősebbek emlékezhetnek rá, hogy ez l976-ban még nem volt éppen preferált közművelődési cél, sőt a tiltott és tűrt között foglalt helyet. Többszörösen is be kellett csomagolni
elvtársiasan politikailag korrekt szövegbe, hogy a gádzsó hivatalnok ne értse a lényeget. Én a harmadik mondatnál rákérdeztem:
„Ugye, te a cigány nyelv és kultúra mentése mellett elkötelezett ember vagy, és ezt meg ezt akarod csinálni?” És akkor olyan szerencsés helyzetben voltam, hogy segíthettem.
Attól kezdve nemcsak, hogy nem hazudtunk egymásnak, de színlelnünk, taktikáznunk, vakerolnunk sem kellett. Miért alakult ki bennünk percek alatt ez a bizalom? Bennem elsősorban azért, mert a kötelező agit.-prop. szöveg csomagolásán is átütött a közösségét képviselő cigány értelmiségi hitelessége. Benned meg talán azért, mert magyarként tudtam veled beszélgetni és nem az identitászavarát érzelgős
„cigánybarátsággal” kompenzáló rajongóként.
Azóta is mindig igazat mondunk egymásnak. Ez még akkor is jó dolog, ha sok esetben nem értünk egyet. De a közéletben szokásos fárasztó mellébeszélés, kódfejtés, a másik hátsó gondolatainak kitalálása
nem nyomasztja eszmecseréinket, és ez igazi felszabadultságot ad eszmecseréinknek. Én legalábbis kipihenem magam a társaságodban.
És ami ráadás: sohasem unatkozom melletted. Egyike vagy a nagy mesélőknek, csak az a baj, hogy történeteidnek töredékét írtad meg idáig. Ezért is kívánom, hogy élj még sokáig.
Vegyük úgy ezt a hatvan évet, hogy felértünk egy hegytetőre, és csak most látjuk igazán, hogy micsoda távlatok nyílnak meg onnan. Isten éltessen sokáig!
Testvér barátod: Báthory János
Budapest, 2009.
VERESS KATA
Indiától hazáig
Végtelenül gazdag életpályát ünnepeltek azok, akik az Apáczai Kiadó színháztermében gyűltek össze, hogy együtt ünnepeljék az író, költő, újságíró, műfordító Rostás-Farkas György 60. születésnapját.
Rostás-Farkas György Újkígyóson született oláh cigány család sokadik gyermekeként. Családja és közössége ragaszkodott hagyományaihoz, nyelvi kultúrájához, ápolásához és megőrzéséhez. Rostás-Farkas György is ennek szenteli az életét.
A nyolcvanas évek végétől sorra jelennek meg művei, melyek közös vonása, hogy segítenek bepillantani a cigányság történetébe, gondolat és érzésvilágába.
„RFGY” (ahogy az őt jól ismerők hívják) nem csak költőként, hanem közéleti szereplőként is mindig azon fáradozott, hogy annak az emberi közösségnek a „mássága”, amelyből ő maga is származik, amelyet vállal és amelyet képvisel, ne sziget és börtön legyen, hanem történelmi és kulturális értékek műhelye.
Rostás-Farkas György saját „műhelymunkájának” az eredménye jónéhány prózai mű (Cigányságom vállalom, Apám meséi I-II., A Nap gyermekei, Káló népe, Anyanyelvünk ölelésében), néprajzkönyv (A cigányok története, A cigányok hagyomány és hiedelemvilága, Nomád ősök vándorútján, Ősi cigány mesterségek és foglalkozások, Európa utolsó vándorai I-II.), műfordítás (Saint Exupery: O cino krajoro
– A kisherceg; Kertész Imre: Bizhelyakipe – Sorstalanság) és verseskötet.
Emellett Képes cigány olvasókönyvet állított össze, és Karsai Ervinnel közösen elkészítette a cigány-magyar, magyar-cigány szótárat, amely mind a mai napig alapműnek számít a romani nyelv hazai kutatásában és oktatásában. 1971-ben, Londonban alapító tagja volt a Cigány Világszövetségnek, s hiába marasztalták, őt hazahúzta a szíve, s utóbb itthon, több cigány érdekképviseletben vállalt tisztséget az elmúlt évtizedekben. Jelenleg a Magyar Írószövetségnek és a TIT elnökségének is tagja, s a kétnyelvű Közös Út – Kethano Drom főszerkesztője.
Mint mondja, a Közös Út főszerkesztőjeként erkölcsi kötelességének tartja, hogy a cigányság mellett a többségi társadalomhoz is szóljon, vállalva a híd szerepét és a roma integráció elősegítését.
Ilyen életpálya mellett volt tehát oka annak, hogy Rostás-Farkas György 60. születésnapján a családtagokon és barátokon túl számtalan közéleti személyiség – író, történész, művész, lelkész, egyetemi
tanár – tette tiszteletét, köztük Lévai Anikó is. Köszöntőt mondott többek között Aáry Tamás Lajos, az oktatási jogok miniszteri biztosa,Duray Miklós és Pogány Erzsébet mint írótárs és mint a szintén kisebbségben élő szlovákiai magyarság képviselői, Dr. Bencsik Dávid, az Új Társadalom Szalon alapítója, Kiss Ulrich jezsuita szerzetes, Rónai Tamás a Holocaust Múzeumtól, Hevesi József, Békés megye közgyűlésének tagja és Pomogáts Béla irodalomtörténész.
Szabad György levélben küldte el szívbéli jókívánságait, Tőkés László pedig szintén a távolból köszöntötte barátját és harcostársát, aki „Isten felkent szolgájaként igyekszik minél többet tenni a népéért”.
„Ötszáz évre visszamenően minden anyai-apai ősöm cigányember volt. Íróként célom, nyíltan, mindig az igazat írni, s engedni másokat is bepillantani népem történetébe, szenvedéseibe, örömeibe, érzelemvilágába, a mi rejtelmes világunk kincses birodalmába”- jelentette ki az ünnepelt az összejövetelen.
Az elmúlt hetek történéseiről sem akart hallgatni a költő, s a jelenlegi helyzetet illetően megjegyezte:
a cigányok és a nem cigányok egy hazában élnek, s nem lehetnek egymás ellenségei. „Nem szabad felülni egyesek elterelő hadműveletének. Soha nem voltunk és nem lehetünk annak a hazának az ellensége, ahol hétszáz éve élünk. Cigány és magyar nem fog egymás ellenségé válni” – mondta.
Mielőtt a Rostás-Farkas Györgyöt régóta ismerő Gergely Dezső római katolikus teológus és „rashaj” (ez a „pap” cigány elnevezése) megáldotta a cigány és a magyar zászlót arra emlékeztetett, hogy hajdanán a cigányvajdák kereszteltek, eskettek és temettek is, s az est ünnepeltje olyan életet élt ezidáig, mint aki egyfajta világi papja saját népének.
Esztergályos Jenő, az Apáczai Kiadó igazgatója arra hívta fel a fi gyelmet, hogy mi magyarok, nagyon sokfélék vagyunk, tehetségesek vagyunk, s ezt a tehetséget nem szabad elpazarolnunk egymás ellen.
A születésnapi, „Indiától hazáig” című irodalmi est keretében Béres Ilona és Bánffy György olvasta fel a költő válogatott verseit, Finta Arina és Rupa Ilona énekelt, a Franciaországból hazatelepült Kathy-Horváth Lajos hegedűművész játékát lehetett csodálni, és fellépett a Szecső Kovács Zoltán táncművész vezette táncegyüttes.
Az est végén a Roma Szakkollégium diákjai köszönték meg tanáruknak azt, amit Rostás-Farkas György a cigány fi atalokért tesz, s mint mondták, mindannyiuk számára példamutató az a kettős kötődés és identitás, amelyben Rostás-Farkas György él, s amellyel hidat épít cigányok és nem cigányok között.
Bánffy György az irodalmi esten túl Gyurkovics Tibort idézte, aki így írt írótársáról, valamint a cigányságról, a „fekete tekintetű magyarokról”:
„Nem hiszek a másságban – városi fi csúrok találják ki maguk andalítására. A cigány – cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van. Ezek a versek. Ez Rostás-Farkas György.”
Rostás - Farkas György könyvbemutatójára |
Írta: Dányi László |
|
A magyarországi cigányság rendszerváltozás utáni kollektív sorsának kulturális-politikai eseményeiről és fordulatairól nyújt kórképet az Újkígyóson született Rostás-Farkas György legújabb kötete, amelyet Budapesten, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Vörösmarty utcai Magyar Sajtó Házában mutattak be a napokban a MÚOSZ Cigány Újságírók Szakosztálya és a Közös Út Baráti Kör szervezésében. Összeölelkezett sorsunk – Hajnali jegyzetek című könyve a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Közös Út – Kethano Drom roma magazin (alapító főszerkesztő:Rostás-Farkas György) vezércikkeinek tükrében tekinti át a hazai cigány önszerveződés közelmúltját. A fővárosi kulturális rendezvényen házigazdaként Tóth Károlyt, a MÚOSZ elnökét kérték fel bevezető megtartására, a könyvismertető beszélgetés meghívott résztvevői Báthory János, az Etnikai Hivatal egykori elnöke, dr. Bencsik Gábor történész, újságíró, a MÚOSZ volt főtitkára, Daróczi Ágnes, a Romano Instituto elnöke és Ruva Farkas Pál szociológus, író, költő, újságíró, a Cigány Írószövetség elnöke voltak. A program részeként fotókat és filmbejátszásokat tekinthettek meg az érdeklődők az elmúlt két évtized roma közéletének eseményeiről. Az északkeleti országrészben lakó Tóth Károly a zord időjárás miatt végül is nem tudott részt venni az eseményen, levelet küldött Budapestre, amelyben egyebek közt azt írta: „Egy olyan roma ember hiteles, mondom hiteles, vallomásai ezek, akit nem hordott tenyerén a sors, de volt benne erő, hit, kitartás, a szó nemes értelmében küldetéstudat. (...) A roma mindig nagyon örül a találkozásnak, az együttlétnek a testvéreivel. Bíznak egymásban, erőt kapnak egymástól." Előadásában Ruva Farkas Pál rámutatott arra, hogy a publicisztikák, referátumok és előadások sokaságát tartalmazó könyv korszakokon túlmutató politikai, gazdasági, kulturális jövőkép, oksági összefüggésein keresztül bibliai értékkel kutatott, teljes szívből ajánlott megoldás. Ahogyan a szerző írja: „lelkünk szabadságának záloga ember mivoltunkhoz való hűségünk, életben tartásának alapja és szépségének hordozója nem más, mint maga a szeretet."Kimmel István újságíró, a Tollforgatók Társaságának tagja a könyvbemutató másnapján levélben üzent a Magyar Katolikus Rádióban is megszólaltatott Rostás-Farkas Györgynek, RFGY-nek. - Hozzá akartam szólni tegnap, mert szerintem a cigányság identitásával van a legnagyobb baj, ezzel kellene kezdeni, felrázni a népeteket a tespedtségből. A 2001. évi népszámláláson 190 ezer cigány vallotta magát annak, pedig ma már közel vagytok az egymilliós létszámhoz... Szóval az identitás, a cigány létetek vállalása lenne az első, amit mozgalommá kellene erősítenetek, de ez az egység összefogás nélkül nem megy. A Romák Világnapján (1971. április 8-án ült össze Londonban az I. Roma Világkongresszus), április 8-án, hétfőn Rostás-Farkas György egyik versével kezdődött a közszolgálati televízióm1 csatornájának Roma Magazin című cigány műsora. (hir6.hu / Egy hiteles roma ember szeretetfűzére Budapesten)
|