Pató Selam

Rostás-Farkas György arcai

A népművelő-író

A hazai roma kultúra elvitathatatlanul legjelentősebb alakja, de világviszonylatban is azok közé tartozik, akik a legtöbb és legértékesebb munkát végezték a romaság története, tradíciói, nyelve és kulturális értékei fennmaradásáért.

„Rostás-Farkas György 1949-ben Újkígyóson (Békés megye) született oláh cigány család sokadik gyermekeként. Családja és közössége ragaszkodott hagyományaihoz, nyelvi kultúrájához és annak ápolásához, megőrzéséhez. A költő is ennek szenteli életét. A kilencvenes évek elejétől sorra jelennek meg művei. Találunk köztük magyar nyelven írt verses köteteket,műfordításokat, néprajzi munkákat. Közös vonásuk, hogy segítenek bepillantani a cigányság történetébe, érzés- és gondolatvilágába. Nem titkoltan azzal a szándékkal íródtak, hogy segítsék a cigányság identitástudatának megőrzését a cigány nyelv ápolása és megőrzése mellett. Rostás-Farkas György így vall minderről: „Úgy gondolom elérkezett az idő, hogy népünk, saját sorsunk irányítását ne bízzuk másokra, hogy nélkülünk döntsenek rólunk. Kultúránk kezd feledésbe merülni, márpedig ez nyelvünk kihalását is jelentené. Ha eddig sikerült át- mentenünk évszázadokon át, és megőriztük, akkor most már kötelességünk ápolni is.

Rostás-Farkas György műveit olvasva szembetűnő, hogy a cigányság egészéhez és egészéről szól. Nem különíti el az egyes csoportokat, hanem az összetartozás-tudatot és az identifikációt segítve a közös vonásokat hangsúlyozza. Mindezt a Cigányságom vállalom című könyvében a következőképpen fogalmazta meg: „Üzenem a cigány testvéreimnek, hogy nincs cigány és cigány között különbség e bolygón. Mi egy TŐRŐL fakadunk.”

A cigányság kultúrájának szintetizálására tett törekvés során, mint már említettem a három, elkülönülő cigány csoport kultúrájában, múltjában, sorsában fellelhető közös pontokat, egységesítő elemeket kell megtalálni, és számba venni. A cigányság múltja szóbeliségben őrződött meg, nincsen írott történelmük, részben a vándorló életmód és az írásbeliség hiánya miatt, részben azért, mert nem volt szükségük arra, hogy a nemzettudat formálása céljából történelmet alkossanak maguknak. Azonban ahhoz, hogy a cigányság különböző csoportjainak kultúrája szintetizálható, összeszerkeszthető legyen, véleményem szerint szükség van közösen megélt múltra, olyan eseményekre, melyek a közös emlékezetbe beépülve az identitásépítésben is jelentűs szerepet játszanak.” (részlet Békési Katalin PH. D. A cigányság összetartozás-tudatának, megteremtését szolgáló elemek Rostás-Farkas György költészetében c. tanulmányából)

Húszéves kutatómunkájának gyümölcse a ma Magyarországon legelterjedtebb cigány-magyar - magyar-cigány szótár, a nép múltját, korábban leíratlan történelmét, hagyományait, hiedelmeit, szokásait, ősi mesterségeit dokumentáló tudományos igényű ismeretterjesztő kötetek, tankönyvek tucatjának írója. 1995-ben a MTA Kiváló Ismeretterjesztő Díjjal ismerte el munkásságát. A Magyar Írószövetség tagja, 1984-ben Móricz Zsigmond Irodalmi Díjjal tüntették ki.

A költő-műfordító

Rostás-Farkas György számos saját verseskötettel ajándékozta meg olvasóközönségét, úgy magyar mint lovári nyelven. Ahogyan egyik versválogatásának címe (Aranyhídon) is magába foglalja költészete jóllehet legnagyobb küldetését, az emberi-kulturális híd szerepét, úgy vall erről más helyütt is:  „Én vallom, hogy nem falakat kell húzni, hanem hidakat verni, mert nekem nagyon fontos, hogy átjárhatóvá tegyük az emberek közti távolságokat. Én nem tudom mi lett volna belőlem, mikor felkerültem negyven évvel ezelőtt Budapestre vidékről, ha akkor nem találkozom Mezei Andrással, Fodor Andrással, Kalász Mártonnal, Ranner Gizellával, Cypriánnal, akinek közeli halála óriási vesztség a cigányságnak. Ők hidak voltak a számomra, testvéreim, barátaim. Ma ilyen Gyurkovics Tibor, nem is tudom mi lenne, ha nem jönne közénk, nem vigasztalna látva, hogy milyen skizofrén az állapotunk. Azt szokta mondani: Tudod Gyuri, nincs másság, csak mienkség van. Ő felvállal minket. Egyik könyvem előszavában ír így:

Szeretem a cigányokat. Égig érő hegedűiket, boldog hetvenkedésüket, nyomorúságos nagy álmaikat. Azt sem tudom, honnan szeretem őket, de szeretem. Így ezt a költőt, Rostás- Farkas Györgyöt is. Nagyralátó és szorongó emberhatalmát, cigányhatalmát, mese-szájú csuklását a temető sarkában, anyja sírjánál, apja ezüst hajú kékes bölcsességét, ahogy levett kalappal várja fia születését, a nyársra tűzött húsok nomád illatát. Horizontba vesző útjait, megsértett öntudatát, kudarc-hamuk alól kivillanó férfi-tüzét, galamb-lelkű álmait, újkígyósi szekereinek a nyikorgását, a Sisák-sarok és az Öreg utca düledező házsorait. Vadlovak sörényének lobogását, denevér-szárnyú estjét, fogai közt sziszegő amputált jajait, nyitott ingű felnőttkorát, mezítlábas gyermekkorát…

„Hullok szavak bársonyára - hullok népem imádatára…”

Szeretem ezt a cigánysorsot. A sose-belenyugvót, mindig álmodót és fölívelőt. Nem hiszek a másságban – városi ficsúrok találják ki maguk andalítására. A cigány – cigány, ugyanolyan. A mienk. A mifajta. Nincs másság. Mienkség van. Ezek a versek. Ez Rostás- Farkas György. Nem folklór, nemcsak tanítói hév, hanem öntörvény_ Péli Hilda meséi vannak, Ruva-Farkas Pál indulatai – a többi, ahogy a Biblia mondja: hozzáadatik nektek. Persze, a mi emberi segedelmünkkel, meg azoknak az örök cigány-anyáknak az égig érő sóhajaival, akik dajkálták ezeket a szomorú, de sose-nyugvó férfiakat, mint Rostás- Farkas György és társai, a kubikolókat éppúgy, mint a meseköltőket, idehazai fekete tekintetű magyarokat. (részlet Az Utolsó Nomád című antológiából)

Rostás-Farkas György életében elvitathatatlanul nagy jelentősége volt és van azoknak a bensőséges kapcsolatoknak, melyek a híd szerepét képesek betölteni úgy ember és ember-, mint nép és nép-, kultúra és kultúra közt. Ugyanez a motiváltsága tükröződhet műfordítói munkásságában is, melyben Exupéry Kis Hercegének és Kertész Imre Sorstalanságának lovári nyelve való fordítása a legkiemelkedőbb munkái. Így vallott József Attila Díja átvételének kapcsán 2005-ben, a Veres Emesének adott interjújában:

Köszönöm a sorsnak, hogy József Attiláról elnevezett díjat átvehettem. Ez öröm és fájdalom is egyúttal. József Attila most lenne száz éves, és ő volt az első meghatározó mesterem az életemben. Persze az írás úgy van az emberben, hogy kívánkozik valami belső parancs által vezéreltetve. De azt hiszem, hogy ő is olyan sorsot élt, amilyet én a cigánytelepen. ő a szegénynegyedben élte azt át, és azért is megható, hogy a róla elnevezett díjat átvehetem ezen a szép napon.

– Miért említette a fájdalmat, ezért a közös sorsért talán?

– Igen több közös is van talán bennünk. Az egyik az, hogy ő is a szegények között is a legszegényebb volt, és én is azt hiszem, hogy ahol tizenegy gyermek néz a lábas aljába ott nem lehet jólétről beszélni. Én is ilyen szegény sorsból, a cigánytelepről jöttem, és három évtizedes munkásságom elismeréseként vehettem át ezt a díjat. Egy kis fájdalom is van bennem, mert nem érhette meg édesanyám, meg édesapám.

– De azt hiszem, hogy kárpótolja azt, hogy mától a cigányság bár eddig is ismerte és elismerte az Ön képességeit, mégis különösen fel fog nézni Önre.

– Én a munkámat végzem. Ezzel se több, sem kevesebb nem vagyok. Legfeljebb egy picit más. De hát az írás olyan, mint a dal. Nem ismer határokat. Mindenkihez szeretnék szólni. Verseimben talán kicsendül ez a fájdalmas érzés ami bennem van, hogy a népem sorsát vagyok erkölcsileg kötelezett továbbvinni. (...) Az a megtiszteltetés ért, hogy a Sorstalanságot fiammal együtt lefordítottuk lovári nyelvre. De ebbe oroszlánrészt vállalt a fiam én csak segítettem neki. De a Kisherceg ami azt hiszem, hogy mindannyiunk közös értéke azt is lefordítottam és sorolhatnám tovább. A Kisherceg azért is él ilyen elevenen bennem, mert azt mondja a kis róka, hogy aki megszelídíti felelősséggel tartozik érte. (részlet Az Utolsó Nomád című antológiából)

Ez a felelősségtudatos költői alapállás ott tükröződik Rostás-Farkas György egész poétai munkásságában, melynek bekoronázásaként 2011-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorú Díjat adományozott a költőnek. Kinek vezércsillaga, ihlető forrása egykor Petőfi volt; sokszor leírta, elmesélte ezt, beszélgetések, író-olvasó találkozók alkalmával. Még kisgyermekként kapta meg édesanyjától a nagy szabadságharcos költő verseskötetét, akinek alakja és költészete reménysugarat és erőt adott neki küzdelmes-gyönyörű életútja bejárásához. A sors külön ajándéka, hogy ezt a szép kitüntetést éppen a vezércsillagáról elnevezett múzeumban vehette át, éppen március 15.-én! (Ahogyan egykor az írói-költői munkássága másik meghatározóan nagy alakjának, József Attilának a róla elnevezett díját, éppen a halhatatlan nagy költő századik születésnapján!) „Nincsenek véletlenek” -, mondja meggyőződéssel; s én hozzá teszem: ez is szép példája a tudatosan vállalt küldetés beérlelődésének, kiteljesedésének. (részlet: Pató Selam: Kettős aranypánt, www.kethanodrom.hu)

Negyedszázadnyi könyve s a fenti elismerések mellett munkásságát méltatja: a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994), Budapestért Díj (1994), Kisebbségekért Díj (1998), Békés Megyei Kisebbségi Díj (2009).

Az újságíró-szerkesztő

1970-1988 között a Lapkiadónál szerkesztő, felelős szerkesztő, főmunkatárs. 1993-tól a napjainkban, huszadik éve töretlenül megjelenő Közös Út - Kethano Drom alapító főszerkesztője. 1994-től a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) cigány szakosztályának elnöke. 2012-ben a MÚOSZ életmű-díjával, Aranytoll Díjjal tüntették ki.

Rostás-Farkas György publicista munkásságában két meghatározó irányvonal fedezhető fel: pályája első évtizedeiben döntő hangsúllyal racionális alapelvek szerint közelítette meg és elemezte a hazai és európai romaság helyzetét, kereste és felvázolta a hosszan elnyúló krízisből lehetséges kivezető utakat, módszereket. A kiadás előtt álló, „Összeölelkezett sorsunk” című válogatás 20 év átfogó kulturális-szociális-politikai korképét adja a magyarországi „roma-kérdés” történetének.

Az utóbbi évtized tendenciája ettől eltér -, amennyiben a nagyfokú racionalitás helyébe ez időben nagyobb erővel lép az emberi, emocionális, intellektuális, empátiára és bensőséges közösség-tudatra épülő humán-centrikus alapállás. Ezen publikációiban, írásműveiben, lírába hajlóan filozofikus gondolatsorokkal találkozhatunk, melyek a tudat sokkal mélyebb rétegeiben hatnak az olvasóra, mint az észérvek rendszere.

Vallom, hiszem és hirdetem egész földi átutazásom alatt: az embert, ha szeretetben fogant és szerelem hívta életre, az az éltető erő is a szeretetből fakad, amely életben tartja. Egyetlen földünk van. Ezen az egyetlen Föld nevű bolygón élő embereknek más és más a bőrszínük, életformájuk, nyelvük. Ez így természetes, ezt így kellene tudomásul vennünk – elfogadnunk. De nem így van. Fájdalmas érzés tölt el. Amit az eszemmel tudok, a szívemmel nem fogadom el. Látni igazán – csak a szívünkkel lehet. A szív csak azt nem feledheti el, amit nem lát. A szívünk a hangszerünk és az akarva-akaratlan megszólal. Egymásra vagyunk utalva, az emberiség legnemesebb küldetése: egymás segítése. Cigánynak születtem. Hol a helyem cigányként, magyarként, íróként, emberként? Beleszülettem a konfliktusok zűrzavarába. Mit jelent ez nekem? Megérkezésem múltamból a jelenbe. Elevenen kell éljen a múlt, ez ad erőt és ez tesz képessé megújulni.

A múlt rezdül minden változásban és így teremt szintézist a mindenséggel. A belső kényszer szabja meg a lélek finom lebbenéseit, a mélyből feltör_ érzelemgazdagság irányítja és befolyásolja cselekvéseinket. Minden ember szabadnak születik. Az emberi szabadságnak, az emberi méltóságnak sérthetetlennek kellene lennie. De – széttekintve a Földön, sehol sem találjuk a kis herceg bolygóját. Afrikában, Indiában, Európában a fegyverek nyomán pusztít az értelmetlen halál. Miért? Életre kelt, életre hívták titokzatos erők az emberiséget. Életben maradásunkhoz, a tovább- és túléléshez dédelgetnünk, óvnunk kell a magunk és mások számára a mindent megtartó szeretetet. Minden ember érzéseit saját életfilozófiája határozza meg. Az én értékrendszerem nem lenne telje szeretet nélkül, mert az segít át mindennapi küzdelmeimen. Ember vagyok. ROM SOM.

Mindig is foglalkoztatott, mostanság még inkább izgat a kérdés, a válasz, mi adott ilyen erőt, mély emberi tartást a romáknak, hogy életben maradjanak, hogy egyáltalán – romák maradjanak. Őserő? Tiszta forrás? A romani kris tisztelete és betartása tarthatta őket életben? Az egymásra utaltság, az összefonódás, a gyökerekhez ragaszkodás tartja életben a tüzet és ad erőt a tűz őrzéséhez? A szeretetből merítjük az erőt, hogy széppé tegyük vele életünket? És mi a szeretet ellentéte? Félelem? Gyűlölet? Szenvedés? Közöny? Elképzelhető, hogy mindez egy tőről fakad?

Természet-adta tulajdonságainkat jobban kellene ismernünk. Ha ráeszmélnénk teljes önmagunkra, több dimenzióban is képesek lennénk élni! Hosszú az út, térben és időben. Életünk végéig gondosan kell ügyelnünk egymásra. Lelkünk szabadságának záloga, hűségünk életben tartásának alapja és a szépség hordozója a szeretet. Ez tart össze embereket, közösségeket. Elengedhetetlen a szeretet ahhoz, hogy a lélek feszültségmentessé váljon. A szeretet az az erő, amely segít megőrizni és átmenteni hagyományainkat, kultúránkat. Azt a szellemi örökséget, amelyet évszázadok óta féltett ereklyeként őrzünk… őrzünk, rettegünk, menekülünk tőle és keresünk. E nép, e kultúra keresi helyét a Földön. De nem találja! Hol a cigányok bolygója? Megteremtette Isten a cigányokat és megfeledkezett róluk? Eleddig Isten egyik választott népének hittem a cigányt.

Talán az ellenkezője az igaz? A világ vándorai vagyunk. Szétszórtan, számkivetve éljük életünket a világ peremén. A világ mostohagyermekei vagyunk. Milyenné válhat egy évszázadokon át megalázott, üldözött nép? Nincs bolygó, mely számunkra is otthont, menedéket, hazát jelent? Ezért lehettünk évszázadokon át üldözöttek, megalázottak. A körülöttünk élő népek formáltak minket olyanná, amilyenné lettünk? Az üldözött, megsebzett vad veszélyes, könnyen válhat belőle támadó. Mikor nyílik új fejezet az emberiség krónikájában arról, hogy a roma a közös hazában nem vendég? Vajon érdekli-e a bolygónkon együtt élő embereket, hogy kik is azok a cigányok? Kik azok – és hol vannak –, akik kishercegi tiszta szívvel szerettek volna bennünket megismerni? Miért nem értik az emberek másságunkat? A másságban az idegent vélik fölfedezni. Idegen-gyűlölet emberemlékezet óta van a Földön. Mitől idegen az idegen? Ha egyáltalán idegen, s nem csak más. Ha meg más, mitől más? A bőre színe, szokásai, vallása miatt? Ki kíváncsi ránk, hogy megfejtsen minket, felfedezze, megfejtse belső értékeinket? Mindig nyitott könyv voltunk.(részlet az „Összeölelkezett sorsunk”-ból: Hol a Kisherceg bolygója?)

A politikai-közéleti Ember

Rostás-Farkas György 1995-1999 között az első fővárosi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, s az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökségi tagja volt. 1990-től a Magyarországi Cigányok Érdekszövetségének elnöke volt, 1989-től pedig a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság elnöke. A máig is eredményesen működő társaság fennállása két évtizede során a hazánkban megjelent roma-tárgyú kiadványok legalább felének volt a kiadója, s ahogy a múltból hozott kapcsolatokat, illetve emlékeiket legdrágább kincsei közt őrzi és ápolja a költő, úgy építkezik a jövő felé is, az értékeket továbbvivő generáció felé nyitva kaput és utat.

Amit számára képvisel Tőkés László, Duray Miklós, Jókai Anna, Szabad György, Halák László barátsága, vagy a már eltávozott Péli Tamás és Lakatos Menyhért emléke -, ugyanazt a kincset: az összetartozás értékét, fontosságát szeretné átörökíteni a későbbi nemzedéknek. A nagy elődökhöz hasonlóan felkutatja és felkarolja mindazokat a fiatalokat, akikben ott rejlik annak a vágya-képessége, hogy tovább építsék az emberek közt egymás megértésének-, és a szeretetnek a hídját.