Magamról
Olyan cigány anyanyelvű családban, közösségben születtem Békés megyében, Újkígyóson 1949-ben, amely ragaszkodott hagyományaihoz, nyelvi kultúrájához, annak ápolásához, megőrzéséhez.
Perifériára kényszerült életünk és létformánk volt a meghatározó abban, hogy indulatok szabadultak föl bennem. Tollat fogtam — kételyektől és szorongástól izzítva — de tudatos törekvéssel, hogy számos megválaszolatlan kérdésre feleletet kapjak.
A mi világunk színeiben és hangulatában is változó, s írásaimban ennél az oknál fogva is megcsendül népem megrázkódtatásokkal teli élete, léthangulata.
Úgy érzem, hogy amit századokon át hűen ápoltunk, s féltett kincsként őriztünk, arra most sötét homály borul és kezd örök feledésbe merülni.
Megszűnőben lévő világunkat nem lehet nem látni és nem figyelemmel kísérni. Ötszáz évre visszamenően — amennyire tudom —, minden anyai-apai ősöm cigányember volt.
Az elmúlt fél évszázad hatalmas változást hozott a magyarországi cigányság életébe is. A társadalmi viszonyok megváltozása, az iparosodás felgyorsulása következtében fölöslegessé vált a hagyományos cigány mesterségek többsége. De fokozatosan új lehetőségek is nyíltak a társadalom peremén tengődő cigányság számára.
A jogi-intézményi diszkrimináció megszűnt ugyan, de a hagyományos elmaradottság, a kölcsönös előítéletek közepette mégis hosszadalmasnak, igen nehéznek bizonyul a beilleszkedés folyamata.
Most meg különösen, hogy a reformoknak nevezett nagy társadalmi átalakulás, az áttérés a piacgazdaságra, munkanélküliségre, nyomorra ítélte a cigányság zömét.
Vannak ugyan sikeres vállalkozóink, kereskedőink, értelmiségünk, kiváló zenészeink és képzőművészeink, íróink, költőink. De a többség, sajnos, mélyen a létminimum alatt tengeti életét. És nem mindig kap kellő megértést a nem-cigányoktól.
Célom, a lehetőségekhez, lehetőségeimhez mérten nyíltan, mindig az igazat írni, s engedni másokat is bepillantani népem történetébe, szenvedéseibe, örömeibe, érzelemvilágába, a mi rejtelmes világunk kincses birodalmába.
(Illusztráció: F. Tóth Zsuzsa grafikája)
Élő múltunkat fekete hajkoszorúmban
hordozom tovább,
s lázadást szórok a dobogó szívekbe.
Bosszú, harag, rázzátok fel testvéreim,
mert József Attila éhezik lüktető ereinkben,
s Radnóti szenvedése ordít menthetetlen
életünkért.
Nincs betöltve a megváltók sora,
lézengünk ronccsá nyomorodva,
leghátul maradt sorsunkban.
Lármázóknak szülte fiait anyánk,
hogy a túlélők vigyék tovább
a nevünket.
(Lármázóknak szülte fiait anyánk)